Ez a világszemlélet egy magabiztosabb, fogékonyabb, érettebb nemzedéket eredményez. Ha abból indulunk ki, hogy a jelenlegi civilizáció 20-30 nemzedék óta létezik és létezése alapkövét, az emberi genomot, folyamatosan továbbadja, őrizgeti, akkor eljuthatunk a materializmus és idealizmus peremvilágára, amit egy csavart logikával úgy is jellemezhetnénk, hogy a mennyiségi változás, (megfelelő beavatkozással) minőségibe csaphat át. Benne van a lehetőség. A lehetőség pedig teret jelent.  
A térnek van egy nagyon kézenfekvő tulajdonsága. Kitölthető. Eleve azért létezik ebben a formában.   

Ha az emberi genomot megvizsgáljuk, akkor tapasztalni fogjuk, hogy szinte változatlan állapotban adódik tovább, mint egy staféta. Nemzedékek óta. Mint tudjuk, a pozitív, életigenlő - tehát élni akaró, visszacsatolásoknak (gondolatok) olyan alapvető lehetőséggel rendelkező szerepük van, amik változásokat képesek okozni az emberi DNSben. Igen, megváltoztatja a DNS-t.

Egy alapvető kérdés fogalmazódik meg ilyenkor, hogy ha ezek a változások képesek kihatni az egyéni DNS-re, akkor ezt a gondolatot továbbgöngyölítve - vajon miképp képeződik le ez egy csoport esetében? Az Antheos tudatosodása tehát - szerepéből fakadóan - egy örökléstani nemesítés. Így köze lehet a genetikához. Vagyis megjelenik a felelősség fogalma. A tisztán látó és gondolkodó egyén ugrásszerűen minőségi változáson fog átesni. Ez tény. Mint ahogy az is, hogy ez benne egy viselkedésmintát fog eredményezni, ami az egész életét meg fogja változtatni (ha folyamatos megerősítést kap), és közvetve azokét is, akikkel kapcsolatba kerül.

Ezért fontos az őszinteség, mert ebben a valósághoz való kapcsolódási pontok stimulálódnak és erősödnek. Mindez kiegyensúlyozottabb, felelősségteljesebb kapcsolatokhoz vezet, amik jobb kommunikációs, kölcsönhatásos magatartásban nyilvánulnak meg. Ez érvényes úgy az egyénre, mint a környezetéhez (természet) való viszonyára is. Hiszen eleve a gondolat már egy energia rezgés ami alapvetően határozza meg az anyagi univerzum természetét. Vagyis az emberi létet gyakorlatilag gondolatok teremtik amelyek ergo kihatnak a sejtekre. Mint ahogy az sejthető volt, innen származik a sejtés fogalma, a sejt szintű emlékezet. Igaz, hogy hatalmas kerülővel, de végül csak eljutunk oda, ahol az általunk természeti népeknek hívott társadalmak tartanak. Ez a Földhöz való viszonyunkat alapjaiban határozza meg, ami nem nagy minőségi változás, hanem hatalmas. De még mindig kevés a társadalom méretéhez képest.

Az ér(d)em másik oldala

Ahogy nem várható el a prófétáktól, hogy mindig tévedjenek, úgy az Antheosnak is ha csak egy parányi része igaz, akkor sokak számára keménynek tünő sorok következnek. Azonban az a hír járja, hogy a könyv 100%-os. És az is marad. Az emberi társadalom paradigmaváltás előtti periférikus látása ellentmondásos (volt). Látni akar, de eltakarja a szemét. Ahogy másokét is. Többnyire egy láthatatlan entitást lát, aminek bűvöletében él, miközben egy látható entitás tönkretételén - mindent elkövetve - kitartóan fáradozik, de nem veszi észre (nem sejti), hogy a kettő egy és ugyanaz (különböző megnyilvánulási formája). Folyamatosan válaszokért esedezik, de képtelen őket észrevenni. Ha mégis, azokat a véletlen szóval jelöli, amivel képtelenséget hivatott igazolni. Vagyis tagadás alapú világszemléletet képvisel. A véletlen egy olyan (tagadással egybeforrt) kifejezés, amivel az alany egy jelenség megértéséhez szükséges összefüggés felfogásának képtelenségét bizonyítja. Ráadásul éppen azt mondja ki, hogy nem véli. Ezen alanyok tagadnak, és tagadás által felejtenek. A fele(jt)dés visszaható (reflexív) megnyilvánulása a létezés minősőgének. Ami felejt, az felejthető. Ami emlékezik, az él. Azt szokták mondani, hogy akire emlékeznek az élni fog. Azt is, hogy bennünk. A feledékenység az életről való lemondással függ össze. De ha úgy kényelmesebb, akkor nem tudatos szinten. A feledékenység egy előfutár. Genetikailag is. Ez érvényes úgy az egyéni mint a társadalmi megnyilvánulásra. A feledés képzavarral jár, mert kép-telen emlékezni, vagyis nincs képe. Tehát nem él.     

Ez innentől egy lejtő volt. A se(tagadás)-lej-t. A selejt felejt. Miért? Mert a selejtből (etimológiai értelemben) hiányoznak olyan alapvető genetikai információk (kapcsolódási pontok), amelyek alkalmassá teszik a "(leggyengébb) láncszemségre", hogy éljen. Hiszen tagadás alapú rendszerben él (létezik), tökéletesen tükrözve korának főbb jellemzőit, amelyek hajszálpontosan azok a jellemzők amelyek miatt (hatás-visszahatás) a korszak lejtmenetben van. Az életet választani vagy elutasítani lehet. A tudás erre nyújt lehetőséget. Emlékekhez segít hozzá ami által a valóság megtapasztalásához kapcsolódási pontokat ajánl fel.       

​

Mert minden napnak van egy ciklusa. Minden civilizációnak van egy alkonya. Minden alkonyatkor létezik egy csoport ami tudatosan felkészül a hajnalra. Ez a csoport Önmagát választja ki mielőtt leszületik. 

Képes-e egy csoport nemesítése olyan folyamatokat elindítani egy társadalomban, ami maradandó finomításokat eredményez az emberi genomban? A kérdést tisztázandó, az Antheos tudatra emelés szenvedélyes minőségi beavatkozást jelent. Ez egy válasz ami hívásra érkezett. A szenvedély az élet szeretetének egyik megnyilvánulási formája, amiből fakadóan a minőségi változás mennyiségivé alakul át.

Mindenképp.

A metamorfózis elvégeztével a tudatosság emelni fogja a frekvenciát, aminek következményeként módosulni fognak a kromoszómák. Miért? Mert az ősök tudása a DNS-be van kódolva. Mert - mint ahogy sejtető - az ő fejlődésük örökölhető. Sejtszinten. És emlékezünk is rá. Mert a tudás tudatosságba torkollik. Nemzedékeken keresztül. Más szóval felelősek vagyunk azokért, akiket megszelídítünk.

Egyszer s mindenkorra. Legalábbis hetediziglen.