Izgatottan rontott be valaki Szokráteszhez.
„Figyelj ide, Szokrátesz! El kell neked mondanom valamit…”
„Állj csak meg egy kicsit” – szakította félbe a bölcs. „Azt, amit te nekem mondani akarsz, átszitáltad-e már a három rostán?”
„Milyen három rostán?” – kérdezte a hírhozó elcsodálkozva.
„Igen, barátom, három rostán! Nézzük csak, az, amit te mondani akarsz átmegy-e a három rostán: az első rosta az IGAZSÁG. Ellenőriztél-e valóban mindent, amit el akarsz nekem mondani, hogy igaz-e?”
„Nem, én így hallottam, illetve úgy gondolom, meg azt mesélték, hogy…”
„Jó, jó, de bizonyára a második rostával már próbálkoztál: a JÓSÁG rostájával. Mindaz, amit nekem el akarsz mondani, ha nem is bizonyítottan igaz, de legalább jó és szívderítő dologról van szó?”
Tétovázva jött a válasz: „Nem, nem, sőt ellenkezőleg…”
„Hát akkor” – szakította félbe őt a bölcs – „nézzük csak a harmadik rostát: lássuk SZÜKSÉGES-e nekem ezeket a dolgokat hallanom vagy tudnom, ami téged ennyire felzaklatott?”
„Hát, tulajdonképpen szükségesnek sem mondható igazán …”
„Tehát,” – mosolygott Szokrátesz - „ha az, amit el akarsz nekem mondani, se nem igaz, se nem jó, és még ráadásul nem is szükséges, akkor felejtsd el gyorsan, és ne mérgezd vele se a magad életét, se az enyémet.”
Az immár 25 éves Avicenna finoman szólva sem egy mindennapi intézmény.
Annyira nem az, hogy kimagasló nagysága okán egyenesen sértés volna egy újítást nélkülöző, száraz, személytelen, sablonos és ennek okán unalmas írás mely nem igaz, nem jó, nem szükséges és még csak nem is gyönyörködtet.
Azonban ezt el kell mondanom.
De hol kezdjem? Pontosan - HOL.
Már a helyszín is elvarázsol. Emlékszem mikor először mentem oda, Károly üdvözlésre emelt kéztartással jelzett valamit. Nyugodtság volt szemében és szeretet. A kézfogás is sokat elárul egy ember jelleméről. Ez egy olyan jellemző aminek exponenciális értéke fordítottan arányos a fellelhető mennyiséggel. Ezesetben a jellem közgazdasági fogalommá vált. Ez már csodaszámba megy.
Mert Ő volt az első csoda.
Aztán megismertem az Elnök Urat. Eleinte szigorú volt. Nagyon. És gyanús. Nagyon. Ez is jelzett valamit. Valamit ami a tiszteleten túl azt sugallta, hogy határozottan megvédi az intézményét szinte bármitől. És ez jó. Nagyon.
De MIT is?
Az Avicennat. Azt az Avicennat amit Ő álmodott. És addig addig álmodta amíg létre hívta a valóság síkjára. Talán nem állok messze a valóságtól, ha elmondom, hogy egy ilyen teremtő folyamat nem lehetett könnyű. De a születés mindig nehéz. És talán az se volna túl messze az igazságtól, ha elmondanám, hogy megismertem egy teremtőt. Mert megismertem a valódi Ibn Sinát, álruhás király képében.
Íme a második csoda.
Azt szokták mondani, hogy a második még véletlen, de tudtam, hogy ha igazi csodával van dolgom, akkor a hiedelem szerint még lennie kell egynek. Ahogy azt is tudtam, hogy ha megvan a harmadik, akkor már többé nem beszélhetünk hiedelemről. Általában ahol mások véletleneket látnak, ott én providenciát, bizonyosságot. Hitem és tudásom próbatétel előtt állt, mert a harmadik csodára egy ideig várnom kellett, de lassan a harmadik hős is megérkezett. Mint egy nyílvessző amit okkal lőttek ki -világos célzattal a sors részéről - tisztán, igazságosan, egyenesen látott és akképp is cselekedett. Ahogy meg volt jövendölve.
Azonban azt is szokták mondani, hogy három a magyar igazság és a negyedik a ráadás.
"Az utat az határozza meg, hogy mit képes a vándor látni. Ahogy az atomot is az őt körülölelő energiamező befolyásolja. A vándor csak annyit lát, amennyit képes. Befogadni. Vagyis egy lánc erősségét a leggyengébb láncszem határozza meg. Az atom csak akkora lehet, amennyit az őt körülövező felhő enged. A jármű csak oda megy, ahova vezetik, mint ahogy a rádióból is csak az fog szólni, amit az adó lead. Igen ám, de az adó csak olyat ad le, amit a készülék képes értelmezni. Vajon az adó vagy a vevő az, ami meghatározza, hogy a hallgató mit fog hallani? Vajon melyiknek van nagyobb szerepe? Tud az adó olyat leadni, amit a vevő nem képes fogni? De még mennyire! Tud a készülék olyat fogni, amit nem adnak le? Nem. Vagyis a vándor csak olyan ösvényen haladhat, amelyre lépett. Nem tud olyan úton menni, amelyre nem lépett. Egy ösvény nem attól ösvény, hogy járnak rajta. De csak akkor válik ösvénnyé, ha valaki annak látja."
részlet : Antheos | Beavatás 27 old.
Vándorlásaim során számos helyen megfordultam és kevés helyen találkoztam ilyen csodákkal akikkel megtiszteltetés találkozni, hát még együtt teremteni. Egy álom attól válik álommá, ha látjuk megvalósulni a víziónkat. Az AIC számomra mindenképp az álom megtestesülése. Kevesen mondhatják el, hogy olyan ösvényre léptek, ahol tanúi lehetnek álmaik valóráválásának. Én ezt elmondhatom. Többek között ezt is. Ahogyan sok más dolgot is.
El kell mondanom.
Ezt mindenképpen SZÜKSÉGES elmondanom, mert IGAZSÁG és JÓSÁG áll a csodák mögött. Már ez önmagában is gyönyörködtető. És ez már providencia, a bizonyosság legtisztább formája.
Ebből következik, hogy még hátravan a ráadás, mert ezt az álmot tovább kell álmodni!
HOGYAN?